Bella István
Székesfehérvár, 1940. augusztus 15. – Budapest, 2006. április 20. költő |
BELLA István (Székesfehérvár, 1940. augusztus 15. – Budapest, 2006. április 20.): költő. Korán árván maradt, ezért már tízévesen kántor-orgonistaként pénzkeresésre kényszerült Még csak 14 éves (1954) volt, amikor Hazafelé című verse megjelent a Fejér megyei napilapban. Középiskolás éveit a székesfehérvári József Attila Gimnáziumban töltötte. Már a sárkeresztúri iskolában a fiatal fiú kezébe került az Irodalmi Újság, a Csillag és az Új Hang, tehát igen korán olvasta az irodalmi sajtót. A gimnáziumban egyre inkább elmélyült érdeklődése. Az 1956-os forradalom történései megragadták. Verseket is írt, de ezeket - szerencséjére – nem közölték. Részt vett több megmozdulásban, például a megyeszékhelyhez közeli Csórra élelmiszert és ruhát vitt, és gyűjtött a Pesten küzdőknek. 1958–1959-ben Budapesten segédmunkásként, 1961–1962-ben Bokodon az erőmű kultúrosaként dolgozott, majd 1964-ben az ELTE Bölcsészkarán végzett, magyar - könyvtár szakon. Egyre közelebb került az irodalmi élethez, az 1960-as évek közepén része van a Tiszta szívvel című antológia megszületésében. Verseit az Új Írás és a Napjaink közölte, s csakhamar kialakult az a szellemi közeg, amely a "Hetek" néven lett ismert a magyar költészetben. Bellán kívül ide tartozik Ágh István, Buda Ferenc, Kalász László, Raffai Sarolta, Ratkó József és Serfőző Simon. Az ő számukra a József Attila-i hagyomány épp oly fontos mind morális, mind esztétikai értelemben, mint a közvetlen elődjüknek tekintett Illyés Gyula, majd Nagy László vagy Juhász Ferenc lírája. Közöttük Bella István költészetében különösen fontos a népköltészeti hagyomány, az archaikus nyelv valamint a modern, huszadik századi irányzatok együttes hatása. Értéket jelent a nyelvteremtő erő, a dal folyamatos jelenléte. ( hetek ) Művek |