Bella István 
Hódolat W S. mesternek
                       "Csíja, csicsíja, rózsa,  csicsíja, mályva."
Dinnyés József dalai
Hej, a zöld mezőben
mi csacsog, ki csacsog,
száz láng-igen, tűz-nem:
pipacsok, pipacsok.
Mint zászló-fútt fölhő,
lobognak, lobbognak,
táltos május-bölcső
bólognak, bólongnak.

Tűznyelő tél issza
a lángot, a lángot,
úgy okádja vissza
a virág-világot.
Zöld mező a szája,
a torka tánc-havas,
úgy köpi világra
a virágszavakat.

Száz tűz-bölcső lángol:
pipacs közepibe
reng, ring Weöres Sándor:
tél-porzó, nyár-bibe.
Benne meg a világ ring,
mindenség és Tejút,
Csung Kuo, France Micrájim,
Buddha és Jézus-út.

 Térdig kopott a lábuk,
a Föld, a Hold, a Nap,
jönnek Három Királyok,
hogy hódolhassanak.
Jóságot hoz a Föld,
a Nap tüzes tejet,
Hold-tülök tündököl
tükör-szemhéj megett.

"Ó, ha én ott lehetnék
- szól a szó, fölragyog -,
homlokára terelnék
üstököst, csillagot",
"Betlehemi pásztor
ennék, nem kankalin."
"Én lehelném a jászolt"
- rí egy pintypang-bari.

 Nézi az Isten, nézi
- arca perc-sivatag -,
hogy fér el, nem érti,
csepp bölcsőben a nagy,
csöpp világban az ember,
emberben a világ,
a könnycseppben a tenger,
Tejút-molekulák.

Nézi W S. az Istent,
és mosolyog nagyon,
tavaszt fintorog, tüsszent,
csudákat csudakol,
balkezében a nincsen,
jobban a van-világ:
úgy teremti a mindent:
mint a minden magát.