Gülch Csaba
Tét, 1959. július 1.
költő
Gülch Csaba Egy kicsit 
Gülch Csaba Hajnali helyzetjelentés
Gülch Csaba Néha úgy tűnik 
Gülch Csaba Nyolcasok
Gülch Csaba Messze szalad 
Gülch Csaba Az idő árkából
Gülch Csaba A remény labirintusában 
Gülch Csaba Neked adom az éjszakát
Gülch Csaba Törött szárnyakkal
Gülch Csaba A végtelen tisztulás
Gülch Csaba Tófehér éjszaka
Gülch Csaba Üzenet
Gülch Csaba Virrasztás 
Gülch Csaba A vérző liliom
Gülch Csaba Parányi könnycsepp 
Gülch Csaba Ránkszakadt kegyelem 
Gülch Csaba A liget fejedelme
Gülch Csaba Előtted állok 

GÜLCH Csaba (Tét, 1959. július 1.) költő, újságíró, tanár. Hosszú évekig tanárként dolgozott, majd a kilencvenes évek közepétől a Kisalföld című napilap újságírója. Első versei 1975-ben jelentek meg. Azóta - főleg a nyolcvanas évektől - rendszeresen publikál a Műhely, a Tekintet, a Somogy, az Új Forrás és az Árgus című irodalmi folyóiratokban. A remény útvesztői címmel 1987-ben jelent meg első önálló kötete, amelyben költeményei mellett Hervay Gizelláról írott monodrámája is szerepel. A nyolcvanas évek végétől a nyugati magyar irodalom alkotóival, alkotásaival foglalkozik. Kutatásainak eredményeként 1992-ben egy sajátos hangulatú interjúkötetet adott közre. Az Idő fénylő nyoma című könyv komoly visszhangot váltott ki, főleg a Lajtán túli szakmai körökben, hiszen az addig "használt" módszerekkel ellentétben a személyes felfedezés örömét tárta az olvasók elé. A témával kapcsolatos beszélgetései, esszéi, tanulmányai, recenziói rendszeresen jelentek meg a hazai irodalmi folyóiratokban. Ezek összegzéseként adta közre az 1956-os 50. évfordulóján a Túl a nosztalgián című kötetét.

Művei
A remény útvesztői (1987) - versek, monodráma
Az Idő fénylő nyoma (1992) - interjúk
Hullámok (1996) - versek Borbély Károly alkotásaival
A vérző liliom (2003) - monodráma Lanczerdorfer Zsuzsanna néprajzi tanulmányával
Profán zsoltár (2005) - versek Dinnyés József CD-jével
Túl a nosztalgián (2006) - interjúk, esszék
A három lövés (2006) - dokumentum játék