FARKAS Árpád (Siménfalva, 1944. április 3.): költő, újságíró, műfordító. 1966-ban szerzett magyar szakos tanári oklevelet a kolozsvári egyetemen. Az 1960-as évek elején a Gaál Gábor Irodalmi Kör tagja Kolozsvárt. A napilapok és folyóiratok 1963 óta közlik verseit és irodalmi publicisztikáját. Tanári diplomája megszerzése után 1968-ig Vajnafalván tanított, 1968-tól Sepsiszentgyörgyön élt, 1971-ig újságíró a Megyei Tükörnél, 1971–1975 között az Igaz Szó irodalmi lap munkatársaként dolgozott. 1975–1989 között a lap félállású munkatársa volt. 1990-től a Látó című irodalmi lap szerkesztője volt, 1993-tól a Háromszék című napilap főszerkesztője. Majdhogynem "rövidnadrágos víg kölyök"-ként fogadta be az irodalmi közvélemény, jóval bemutatkozó kötete, a Forrás második nemzedékének rangot adó Másnapos ének (1968) megjelenése előtt. Mestereit, József Attilát, Illyés Gyulát, a közvetlen példaképek közül Lászlóffy Aladárt és Kányádi Sándort még nem tagadhatná le, de már ekkor feltűnik rendkívüli képteremtő ereje, lírájának népköltészetre emlékeztető tárgyias egyszerűsége, tisztasága, emberközeli melege s ugyanakkor mívessége. Első verseinek alaphangját a feltétlen hit, bizalom adja önmaga, nemzedéke és a társadalom iránt; Így című ars poeticájában írja: "Szedd össze magad, indulj. / Kezed ügyében minden: a táj, / a bot meg ez a mitikus keleti szél. / Legfennebb megcsusszansz még egyszer / a szakadékok széleinél." A táj, a szülőföld, a székely népélet és néphagyomány elkötelező erővel hatnak írásaira, de felül tud emelkedni az etnográfiai külsőségeken, a regionalizmuson ("Mifelénk a suvadásos dombok / a férfiakban éjjel mélyre szállnak"). Kérlelhetetlen tisztaságigénye (Cipőfűzőárus, Jó férfiak) második kötetében, a Jegenyekör-ben (Kolozsvár, 1971) már jelentős valóságismerettel társul, megőrzött eszményeit a megvalósítás lehetőségével szembesíti. Nemzedékéből ő vállalja a legkövetkezetesebben a nemzetiségi költő szerepét, földközelben, de mítosztalanul, megismerve "Európa kivilágított ablakai"-t is. Irodalmi igényű publicisztikája (főképp A Hét és az Igaz Szó hasábjain) ugyanerről tanúskodik. Legjobb verseiben plebejus valóságszemlélete és határozott történelmi érzéke formateremtő erővé válik; a puritán leírásokból kihull minden fölösleges cifrázat, a realista képsor pszichológiai dimenziót nyer, gondolatilag kiteljesedik, mint például kiemelkedően szép prózaversében, a Mikor az öregemberek mosakodnak kezdetűben: "úgy mosakodnak az öregemberek, mintha háromnegyed század szennyét kellene magukról lemosniuk, mint akik mindig tisztán szerettek volna élni, friss törülközés utáni hangulatban". A Jó férfiak igazságkereső ifjú poétája már átérzi az idősebbek átélte mély tragikumot, s hivalkodásmentes emlékművet állít a sokféle kísértéssel megkísértett, tisztaságra vágyó embernek. Alagutak a hóban című verskötetét (1979) elégikus hangulat lengi be, s elődök példáját, kortársak útját kíséri végig, magyarázatot, megoldást keresve egy átmeneti kor dilemmáira.( Erdély )

Művek
Másnapos ének, versek, Bukarest, 1968;
Jegenyekör, versek, Kvár, 1971;
Szeretni tehozzád szegődtem, antológia, szerk., Bukarest, 1979;
Alagutak a hóban, versek, Bukarest,  1979;
A befalazott szószék, vál. versek, Bukarest, 1980;
Asszonyidő, publicisztikai írások, Bukarest, 1983;
Bővízű patakok mentén, riportok, Bukarest, 1972 (társszerző);
A befalazott szószék, versek, Bukarest, 1985;
A szivárgásban, versek, Bukarest, 1991;
Bolhalakodalom, gyermekversek, Csíkszereda, 1998.
Erdélyi asszonyok, Pallas Akadémia, Csíkszereda, 2002