Balassa Bálint
Zólyom, 1554. október 20. – Esztergom-Szentkirály, 1594. május 30. költő |
Balassa Bálint Egy katonaének | |
Balassa Bálint Búcsúja hazájától | |
Balassa Bálint Egy könyörgés | |
Balassa Bálint Idővel paloták | |
Balassa Bálint Ó, nagy kerek kék ég | |
BALASSI Bálint, (gyarmathi és kékkői báró), (Zólyom, 1554. október 20.–Esztergom, 1594. május 30.): költő, drámaíró. Atyja Balassa János, akkor szolnoki várkapitány, anyja Sulyok Anna volt; katonai s rangjához illő tudományos nevelést nyert és a család udvari papja Bornemisza Péter, befolyást gyakorolhatott nevelésére s ő buzdíthatta a költészetre is. A reformált vallásban növekedett és csak később (1586-ban) katolizált. 1572-ben atyjával együtt jelen volt a pozsonyi országgyűlésen és ott szeptember 25. az udvar gyönyörködtetésére juhász táncot járt. Ezután, vagy talán még előbb is Egervárában és környékén élte világát és ekkor tájban gyulladt szerelemre Losonczi Anna, a temesvári hős leánya iránt; ezen ifjúkori szerelme szerencsétlen volt s ennek emléke élete végéig ébren maradt benne. Midőn Báthory István vetélytársának, Békés Gáspárnak segítségére ment a császári hadakkal 1575-ben, Kornis Gáspár huszti kapitány éjjel megtámadta s szétverte csapatát. Balassa maga futás közben megsebesült, mire elfogták és a fejedelemnek kiszolgáltatták; ettől azonban 1577 elején kegyelmet nyert és szabadon bocsáttatott; sőt tíz évvel utóbb végrendeletében hitvese oltalmazójául is Báthoryt, a lengyel királyt, kérte meg. Ezentúl Magyarországon szolgált Rudolf részén a török ellen. 1580 tavaszán részt vett Hatvan ostromában. 1584 vége előtt Dobó Istvánnak, Eger egykori hősének leányával, Krisztinával lépett házasságra. E házasságával kezdődtek családi bajai; vérbűnnel vádoltatott, hogy unokahúgát vette el. Nejének és saját magának írígy s örökségre sóvárgó rokonai pörökbe bonyolították, becsületét is alá akarták ásni álhírek terjesztésével, melyek szerint fiával törökké lett volna. Még a pápánál is bevádolták, holott B. a katolikus vallásnak mindvégig buzgó híve volt. Végre 1589 (szeptember 10-17. közt) a folytatott üldözések és szégyenvallások számkivetésbe űzték. Krakkóba költözött, honnan egész Lengyelországot beutazta s a tengerig hatolt. Öt év múlva ismét a hazában találjuk őt, 1594-ben a török háború folytatására nemesi fölkelés rendeltetvén, ő is a dunáninneni nemesség zászlóihoz csatlakozott és Esztergom sikertelen ostromában részt vett; ekkor mind két combján megsebesült és május 26-án a táborban meghalt. Kiadások |