1. Ó, nagy
kerek kék ég, dicsőség, fényesség,
csillagok palotája,
Szép zölddel béborult, virágokkal
újult
jó illatú föld tája,
Csudákat nevelő, gállyákat viselő
nagy tenger morotvája!
2. Mi haszon énnekem hegyeken-völgyeken
bujdosva nyavalyognom,
Szörnyű havasokon fene párduc módon
kietlenben bolyognom,
Tövis közt bokorban, sok esőben,
hóban
holtig csak nyomorognom?
3. Medvéknek barlangit, vadak lakóhelyit
mi haszon, hogy bejárom?
Emberek nem lakta földön ily régolta
mi jutalmamat várom?
Ha mindenütt éget szerelem engemet,
mind búm, kínom csak károm.
4. Sokszor vadászással, szép madarászással
én mind csak azon voltam,
Hogy nagy szerelmemet, ki forral
engemet,
szívemben mint megoltsam,
De semmit nem nyertem vele, sőt
vesztettem,
mert inkább égtem, gyúltam.
5. Mert valahol járok s valamit
csinálok,
elmémbe mind ott forog
Júlia szép képe, gyönyörű beszéde,
lelkem érte forr, buzog,
Valahova nézek, úgy tetszik szememnek,
hogy mind előttem mozog.
6. Noha felmetszette szívem közepette
Cupido neki képét
Gyémánt szép bötűkkel maga két
kezével,
de mégis szép személyét
Nézni elűz engem, noha nyilván
érzem,
hogy csak vallom gyötrelmét.
7. Más kegyes is engem szeret, de
én őt nem,
noha követ nagy híven,
Azért, mert az Isten, csodául nagy
bölcsen,
csak Juliára éppen
Minden nagy szépséget e földön
úgy szerzett,
hogy senki szebb ne légyen. |
8. Ó, énreám
dühüdt, elvesztemre esküdt
igen hamis szerelem!
Miért nem holdultatsz meg annak,
kit jártatsz
utánam szerelmessen?
S mire kedvem ellen gyútasz ahhoz
engem,
aki megnyerhetetlen?
9. De te törvényidnek, noha csak
vesztenek,
kételen kell engednem,
Zsámolyul vetettél, rabjává ejtettél
mert Juliának engem,
Kínját, hiszem csoda, hogy mintha
jó volna,
oly örömest viselem.
10. Mint az leppentőcske gyertyalang
közibe
magát akartva üti,
Nem gondolván vele, hogy gyertyalang
heve
meg is égeti, süti,
Szívem is ekképpen Julia szenében
magát örömmel fűti.
11. Hatalmas szemei, haragos beszédi
engem noha vesztenek,
De minden szépségnél, minden szerelemnél
mégis inkább tetszenek,
Rajta esik, hal, vész lelkem, s
csak az nehéz,
hogy tart számkivetettnek.
12. De ám akar medgyen velem bar
szerelem,
szabad legyen már vele,
Csak hogy ezt engedje kínom érdemébe,
hogy amint felmetszette
Juliát szívemben, szinte úgy versemben
is tessék meg szép képe.
13. Hideg levén kívől, égvén
penig belől
Julia szerelmétül,
Jó hamar lovakért járván Erdély
földét
nem nagy fáradság nélkül,
Ezt öszverendelém, többé nem említvén
Juliát immár versül. |
