Bérbaltavár, 1949. május 4. – Budapest, 2007. január 3.
költő, prózaíró, szerkesztő
|
|
|
Nagy Gáspár
Bérbaltavár, 1949. május 4. – Budapest, 2007. január 3. költő, prózaíró, szerkesztő |
 |
Nagy Gáspár Visszhangzó lépcsők egy eleven Balassi-szoborhoz – 1999 |
|
Nagy Gáspár Békebeli kannibálok |
|
Nagy Gáspár Esztergomi apokrif |
|
Nagy Gáspár Szavak |
|
Nagy Gáspár Így lesz majd |
|
Nagy Gáspár Hajnalka |
|
Nagy Gáspár Az égi csősz |
|
Nagy Gáspár A kincsről, ami van |
|
Nagy Gáspár Pannóniai töredék |
|
Nagy Gáspár Hol tanítják Válasz egy körkérdésre |
|
Nagy Gáspár Tegnapi újság |
NAGY Gáspár, (Bérbaltavár, 1949. május 4. – Budapest, 2007. január 3.) költő, prózaíró, szerkesztő. Tanulmányait a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban, majd Szombathelyen népművelés és könyvtár szakon végezte. 1976-80 a Móra Kiadó szerkesztője. 1981-től 1985-ig a Magyar Írószövetség titkára, 1985-től a Bethlen Gábor Alapítvány titkára, 1988-tól a Hitel című irodalmi folyóirat szerkesztője, 2004-től a Magyar Katolikus Rádió kulturális szerkesztőségének vezetője volt. 2000-ben tagjai közé választotta a Magyar Művészeti Akadémia. Költői életművének fontos része volt az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékének őrzése és eszméinek felmutatása. Görömbei András irodalomtörténész szavait idézve: Nagy Gáspár művészete és emberi tartása a tisztesség, bátorság, tehetség egymást erősítő példája volt a magyar irodalomban. Több költeményét, köztük A Fiú naplójából (1981) és az Öröknyár: elmúltam 9 éves (1983) című verseket az 1989-es politikai rendszerváltás szellemi előkészítőjeként tartják számon. Utóbbi szerzeménye Nagy Imre (kezdőbetűiből: NI) jelöletlen sírjára utal. A cenzorok figyelmét ez elkerülte, így az Új Forrás 1984. októberi számában le is közölték. A lapszámot bezúzatták, Nagy Gáspár pedig kénytelen volt lemondani írószövetségi tisztségéről. 1969 után megfigyelés alatt tartották, a titkosszolgálat felbontotta leveleit, lehallgatta telefonjait. A Fiú naplójából a Tiszatáj 1986. júniusi számában jelent meg, s egyik oka volt a pártállami vezetés újabb irodalmi folyóiratot érintő retorziójának: a lapszámot bezúzatták, a folyóirat szerkesztőit leváltották. 1971-ben népművelés–könyvtár szakon végzett a szombathelyi főiskolán. 1971-től Budapesten élt. 1976–80-ban a Móra Ferenc Könyvkiadó lektora, 1981-től az írószövetség, 1985-től a Bethlen Alapítvány titkára, 1988-tól a Hitel szerkesztője volt. Díjai: Első kötetesek díja (1975), Radnóti-díj (1977), a Clevelandi Irodalmi Társaság József Attila-díja (1985), József Attila-díj (1990), Magyar Művészetért-díj (1990), Greve-díj (1992), Artisjus Irodalmi Díj (1992), Nagy Imre-emlékplakett (1993), Tiszatáj-díj (1993), Kölcsey-díj (1994), Ratkó József-díj (1994), Getz-díj (1995), Balassi Bálint-emlékkard (1999). – Nagy László és Kormos István vonzáskörében indult, portréversei (József A., Bartók, Nagy L., Latinovits, Szilágyi D., Jékely stb.) nem egyszerűen a hatásokat mutatták, a tájékozódás irányát is jelelzték egyben. Nagy Gáspár asszimilálta a műveltségélményeket, gazdag képiségű, bibliai motívumokban bővelkedő, de a modern líra eszközeivel is élő költészetet teremtett. Alapélménye a dezillúzió, az értékvesztés. Legjobban a kelet- és közép-európai helyzet, a magyarság, az emberi közösség sorsa foglalkoztatjt. Nagy Imréről írt verse (Örök nyár: elmúltam 9 éves, Új Foorrás 1984) az ellenállás költői dokumentuma volt, 1956-ot idéző költeménye (A fiú naplójából, Tiszatáj 1986) a Tiszatáj betiltásának lett egyik oka. Ironikus és groteszk elemek is megjelentek verseiben. Kormos István hagyatékát gondozta: sajtó alá rendezte munkáit. Művek |
