FODOR András (Kaposmérő, 1929. február 27. - Fonyód, 1997. június 27.): költő, író, műfordító. Kaposváron érettségizett 1947-ben, gimnáziumi osztályfőnöke Takáts Gyula költő volt, akivel jó barátságba került, s aki pályaválasztására is hatással volt. Még gimnazista volt, amikor első verse megjelent a pécsi Sorsunk című folyóiratban. A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen folytatta tanulmányait. A híres elitképzőnek, az Eötvös Kollégiumnak lett a tagja, ahol Fülep Lajos tanítványa volt. Az Eötvös Kollégiumban barátkozott össze életreszólóan Colin Mason angol zenetudósjelölttel, a későbbi Bartók-kutatóval. Egyetemi évei alatt váltak ismertté versei az Illyés Gyula által szerkesztett Válasz című folyóiratban. 1951-ben kapott könyvtáros és orosz szakos diplomát. 1949-ben a Választ, 1950-ben az Eötvös Kollégiumot is betiltotta a kommunista hatalom. Fodor András 1949-1954 között műfordításai révén maradt kapcsolatban az irodalommal. Versei csak 1954-től jelentek meg újra a Csillag című folyóiratban. 1954-től 1956-ig a folyóirat versrovatának volt a munkatársa. 1957-től szabadfoglalkozású író lett. 1958-ban kiadott második kötetét politikai jellegű bírálat érte, emiatt 2-3 évre újra kiszorult az irodalmi életből. 1959-től az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtártudományi és Módszertani Központjának főmunkatársa, az Új Könyvek című időszaki kiadvány alapító szerkesztője. 1973-tól a kaposvári Somogy című folyóirat rovatvezetője, 1983-tól a Kortárs szerkesztője. 1981-1986 között a Magyar Írószövetség alelnöke. Sokoldalú, nagy műveltséggel rendelkező alkotó volt. Elmélyülten foglalkozott a zenével és a képzőművészettel is. Zenéről írt tanulmányai és Igor Sztravinszkijről szóló könyve mellett 1959-1968 között rendszeresen szervezett zenehallgató és zeneértelmező esteket, ahol Bartók Béla, Igor Sztravinszkij, Anton Webern, Witold Lutosławski és a kortárs magyar szerzők műveit éppúgy sorra vette, mint az akkor nehezen hozzáférhető Edgard Varése, Olivier Messiaen, John Cage, Karlheinz Stockhausen, Jannis Xenakis műveket.

Művek
A csend szólítása, versek, 1969;
Másik végtelen, versek, 1970;
Szólj költemény, József Attila élete és költészete, 1971;
A nemzedék hangján, tan. 1973;
Az idő foglya, antológia, szerk., 1974;
A barátság bére, versek, 1974;
Igor Sztravinszkij, tan., 1976;
Vallomások Bartókról, esszék, versek, 1978;
Kélt újra jel, versek, 1979;
Így élt József Attila, 1980;
Magunkat zengeni, versek, 1980;
Szó, zene, kép, esszék, 1983;
Somogyi krónika, összeáll., Kaposvár, 1984;
Reményfutam, versek, 1985;
Elveszett évszak, versek, 1987;
Pünkösdi hírnök, versek, 1989;
Szülöttem föld, visszaemlékezések, tanulmányok, kritikák, 1991;
Meggyfa, versek, 1992;
A révkalauz lámpái, 1994;
Megyek magam, versek, 1996;
A hetvenes évek (Napló 1975–1979), 1996;
Szomjúság zenére, esszék, tan., 1997;
Jelkereső, Külföldi költők Swinburne-től Saarakoskiig, Miskolc, 1998;
A somogyi diák, Napló 1945–1947, Pécs, 1999.