Szentmártoni János
Budapest, 1975.
költő
Szentmártoni János Egy másik ember élete
Szentmártoni János Jó tanács
Szentmártoni János Az angyal élesztgetése

SZENTMÁRTONI János 1975-ben született Budapesten. A Vásárhelyi Pál Szakközépiskola elvégzése után az ELTE BTK magyar szakán szerzett bölcsészdiplomát 2000-ben. 1989-1996 között a Stádium Fiatal Írók Körének alapító tagja. 1997-ben a Jelenlét folyóirat társszerkesztője. 2000-től a Magyar Napló folyóirat versrovatának és a Magyar Napló Könyvkiadónak felelős szerkesztője. 2004-től a Magyar Írószövetség Költői Szakosztályának elnökségi tagja. 2006-tól a Tokaji Írótábor kurátora, 2006-2009-ig a Könyves Szövetség elnöke és az Új Átlók Művészeti Társaság titkára, 2009-től az NKA Szépirodalmi Kollégiumának, 2010-től a Móricz Zsigmond ösztöndíj kuratóriumának és a MISZJE elnökségi tagja. Nyolc évig szerkesztette Az év versei című reprezentatív antológiát. Verseit fordították angol, bolgár, finn, francia, lengyel, német, román, spanyol nyelvre. A 2010. november 27-i tisztújító közgyűlésen három évre a Magyar Írószövetség elnökének választották. Egy kislány édesapja. 

Művei
Útszéles magány (versek), Stádium Kiadó, Budapest, 1995.
Madárjós (versek), Tevan Kiadó, Békéscsaba, 1998.
Itt a papíron (versek), Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2001.
Eleven csónak (esszék, kritikák, tanulmányok), Magyar Napló Kiadó, Budapest, 2004.
A másik apa (versek), Stádium Kiadó, Budapest, 2005.
Ulysses helikoptere (versek), Tipp-Cult - Parnasszus, Budapest, 2008.
Ballada hétköznapi díszletekkel (válogatott versek), Stádium Kiadó, Budapest, 2010.
El perro ( A kutya , válogatott versek spanyolul) BlueBird Kiadó, Miami, 2010.
Calul lacurilor ( Ló a tavon , válogatott versek románul és magyarul) Proema Kiadó, Nagybánya, 2011.