BARTALIS János (Apáca, 1893. július 29.– Kolozsvár, 1976. december 18.): költő. Hosszúfalun diákoskodik, majd kolozsvári és budapesti tanárképzőt végez. Tisztviselő lesz, az első világháború után pedig Alsókosályon gazdálkodik. 1933-1940 között Magyarországon tanító, utána visszamegy Erdélybe. 1929-től a Kemény Zsigmond Társaság tagja. 1933–1941 között Ráckevén, Pilisvörösváron, Kiskőrösön tanár. 1941–1959 között a kolozsvári egyetemi könyvtár könyvtárosa. A Nyugat felfedezettje, az erdélyi szabadvers atyjának tartják. Alapító tagja az Erdélyi Helikonnak. 1945–1954 között nem jelent meg kötete. Rímtelen és kötetlen expresszionista verseiben, a „kosályi bukolikákban” a falu életéről, a szántóvetőélet szépségeiről számolt be. Új verseiben ismét ez a természeti idill éledt föl. Élete utolsó szakaszában a kolozsvári egyetemi könyvtárban dolgozott. Több tucat verskötetet publikált 1926-1976 között.( helikonista ) ( Erdély )

Művek
Hajh, rózsafa. Kolozsvár: Erdélyi Szépmíves Céh. 1926
Napmadara. Budapest: Dante. 1930
Föld a párnám. Kolozsvár: Erdélyi Szépímíves Céh. 1930
Világ térein gázolok. Budapest: Dante. 1937
A mezők áldása. Bartalis János összes versei. Budapest: Révai. 1942
Pedig tavasz jő. Bukarest: Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó. 1957
Új mezők és új dalok felé. Bukarest: Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó. 1959
Versek. 1–2. köt. Bev. Izsák József. Bukarest: Irodalmi. 1963–1968.
Idő, ne fuss! Bukarest: Irodalmi. 1965.
Legszebb versei. Bukarest: Ifjúsági. 1966.
Nyugtalanságok. Bukarest: Ifjúsági. 1969
Veresbegymadár. Bukarest: Kriterion. 1973
Vers, fájó szépség. Kolozsvár: Dacia. 1977
Jövök az Időből. Brassó: Brassói Lapok Alapítvány. 2003
Ujjaimból liliomok nőnek. Válogatott versek. Kolozsvár: Kriterion. 2004