Tör rád a lélek éjszakája, 
Szívedre szerelmet kiált,
Feszülsz a hiányok falára, 
Napfénnyé oldod a homályt.

Nomáddá válhatik maga is, 
Aki csak nomádként szeret.
Nem küld az ég neki harmatot, 
Hord a szél fejére felieget. 

De tűzzé fejlődik fel a vér, 
Álmaink festéke lehull 
És minden megunott mozdulat 
Nehéz üszökké aljasul...

Teszi a tavaszt édesebbé 
Rózsából fakadó neved.
Tagjaid forró ígéretét 
Lázadó számra égeted.