Te csipkebokrom s Jézusom,
te készen-adott jóság,
rejtélytelen, szilárd orom,
nem-osztható valóság!

S a csoda én vagyok, magam,
mert rejtélyes a vétek:
iszaptól csapzott a hajam
és kusza tűzben égek.

Testem hamúja egyre hull,
lángkévém messze lebben.
Álmok visszája fodrosúl
a nyugtalan vizekben.

Vagyok a mélység és tető,
sok-útvesztőjü hegység.
S te a tovább-nem-fejthető,
legegyszerűbb, nagy egység.