A vadon Mársnak dühödött kezéből 
Üsd ki dárdáját: raboló vitézit 
Puszta honnyoknak telekére vissza-
Menni parancsold

Ily soká tartó viadal piaccán 
A szeléd lelkek fene tigrisekké
Válnak, elszokván az igaz, s az érző 
Emberi szívtől.

A dühösséggel keresett dicsőség
Veszszen el, Músám szabadon kiáltja:
A borostyánág, ha vereslik, undok
Címer előttem

Szállj le! s vígasztald meg az árvaságot, 
Béke, mennyeknek koronás leánya! 
Hajh! sok országok szava kér, jelenj meg
Már valahára.