Eggy rósatőhöz dűlvén,
   eldugtad képedet,
‘s koronkint felserdűlvén,
   nevetted hívedet.

A’ fák köztt elkerűltem
   bokrodhoz lábhegyenn,
‘s ah! Borcsa, mint örűltem
   előre nyertemenn.

Kaczagva elfutottál,
   én futva űztelek,
a’ kúthoz nem jutottál,
   már ölbe vettelek.

De áh! hogy rád orozni
   akartam csókomot,
egyszerre széthabozni
   szemléltem álmomot.

Így tűnnek életinkkel,
   o Borcsa! kéjjeink,
ha bájos fríggyeinkkel
   késgetnek szíveink.
 

(1806.)