Verseghy Ferenc 
A Válogató
Dinnyés József dalai

 
Én eggy gazdag asszonyért
   szélnek adgyam nyugtomot,
a’ ki alkudtt zsoldokért
   jusnak tartsa lángomot?
Légy te, Gyöngyöm! tiszta ércz,
‘s olly nagy mint a’ Mátrabércz!
   A’ kalmárlott mátkaság
   mind palástoltt szolgaság.

Én eggy büszke asszonyért
   nyűgbe vessem szívemet,
a’ ki emberségemért
   pórnak szidgya véremet?
Légy te, Gyöngyöm, olyan vér,
mellyel herczeg fel nem ér!
   Páromtúl a’ megvetés
   rosszabb mint az étetés.

 Én eggy bölcske asszonyért
   háborgassam álmomot,
a’ ki Plátós bábokért
   megtapodgya lángomot?
Légy te olly nagy lelki kincs,
mint a’ melynek teste sincs!
   Még e’ földönn vándorlok,
   széllel jól nem lakhatok.

Én eggy szentes asszonyért
   klastromozzam éltemet,
a’ ki nyájas csókomért
   kárhoztassa lelkemet?
Légy te olly szent alkotmány,
mint a’ most lett szűz leány!
   Kút felett a’ szomjazás
   tűrhetetlen sorvadás.

 Én a’ legszebb asszonyért
felhevítsem véremet,
a’ ki más nap Dámonért
   megvetendi szívemet?
Légy te, Gyöngyöm! ollyan szép,
mint a’ legszebb angyalkép!
   Nékem nem vagy angyalom,
   ha mással kell osztoznom.

(1803.)