Párjának módos karja köztt
   Krőzussal mérkezik,
‘s lankadván tiszta csókja köztt
   mennyekkel kérkedik.

Forogjon véle tengelyénn
   vagy állyon a’ világ,
vígabban lejtez lábhegyénn,
   mint ágánn a’ virág.

Ha tűzzel tellyes fellegek
   fenyítik napjait,
eggy csókkal, bármelly senyvesek,
   elfojtya gondgyait.

Párjáért a’ Sors’ javait
   örömmel megveti,
‘s veszélyes változásait
   nagy szívvel szenvedi.

Olly vígan, mint ő, a’ madár,
   zöld ágak köztt nem él;
‘s megnyervén, a’ mit szíve vár,
   világért sem cserél.

De mit dűcsítem hasztalan
   e’ boldogságokot,
ha önnön szívem pártalan,
   ‘s nem érez lángokot?

Jer hát, o lyánka! jer hamar,
   légy, kérlek, kedvesem!
Ne tengjen, mint a’ bús avar,
   nő nélkűl életem.
 
(1806.)