Szülőföldem! - a tej dalolását,
feledtem a lángos pirulását,
s enyhe kemencék 
padkáin az estét.

Szülőföldem! - szívek zuhogását, 
feledtem a szemek borulását, 
tenyérbe hajtott
sok rokoni arcot. 

Szülőföldem! - egyet nem feledtem: 
hogy emberré mily nehezen lettem,
- mint hajló rozs-szál, 
rajtad, hol a por száll. 

Szülőföldem! - homokodra estem,
égő sziken, porba gyökereztem,
nem mély humuszba: 
rozs vagyok; nem búza, 

Szsülőföldem! - csak azok szeretnek,
akik fekete kenyeret szegnek:
szívre szorítnak,
s osztanak maguknak.