Váci Mihály 
Egy-rangú nép
Dinnyés József dalai
Olyan kis ország a hazám,
- ha szívemre szorítanám:
átütne rajta szívverésem,
mint szivárgó vér a kötésen.

De népe, mint a többiek,
egy-rangú - annyit szenvedett.
S a nép nagyságát sorsa méri.
Máson az méri, ki nem éli. 

Rangját kínjában őrzi, nem
porladó oszlopfőiben.
Rabsága román, gótikus
zord boltíve gigantikus.

Kupolái lehulltak régen,
de ott él még alatta - térden.
Dómok ívei leomolva:
- s alázatában ma is hordja.

Félelme, ahogy urat tisztel
ma is: - felér egy obeliszkkel.
Emlékműveit így emelte
lelkében az, ki leteperte.

S dalai oszlopcsarnokában
sétál: - fáraó-palotában.
Talányai és bölcsessége
szfinxe énekel ezer éve.

S mert tört, botló, kérő, esendő,
karjára veszi a jövendő.
Az örök veszteség erő lesz.
Ki nem veszthet már - az a győztes.

Annyi elbukott forradalma
örökségéből nő hatalma:
- s szenvedett múltjával előre
megváltva boldogabb jövője.