Te drága táj, zöld dombjaiddal
szelid körtáncot lejtesz itt.
Folyóid karcsú, kék szalagja
még él, még bennem rejtezik.
A város is, ahol születtem,
halvány rajzával itt lebeg.
A régi tornyok, csöndes utcák
    és  halk terek.

Kibomlik minden friss csokorként.
A játékszin benépesül.
Arcok villannak föl a múltból,
csaták és zászlók s egyre gyűl
a hősi vér piros folyója
s a hömpölygő évszázadok
vad ütemében, mint a fáklya
    lelked lobog.

Mint édesanyám könnyes csókját,
hazám, magammal hoztalak.
Itt vagy velem. Lángolsz a számon,
miként a lobbanó szavak.
Majd ha kigyúl a szép reménység,
mint tündöklő gyümölcs a fán,
öledbe hullok mindörökre
    áldott hazám.