Tompa Mihály 
A madár fiaihoz
Dinnyés József dalai
Száraz ágon, hallgató ajakkal 
Meddig ültök, csüggedt madarak? 
Nincs talán még elfeledve a dal, 
Melyre egykor tanitottalak?!
Vagy ha elmult s többé vissza nem jő 
A vig ének s régi kedvetek:
Legyen a dal fájdalmas, merengő, 
Fiaim, csak énekeljetek !

Nagy vihar volt. Feldult berkeinken 
Enyhe, árnyas rejtek nem fogad;
S ti hallgattok? el készültök innen?
Itt hagynátok bús anyátokat ?!
Más berekben máskép szól az ének, 
Ott nem értik a ti nyelvetek' …
Puszta bár, az otthonos vidéknek 
Fiaim, csak énekeljetek!

 Hozzatok dalt emlékül, a hajdan 
Lomb- s virággal gazdag tájirúl; 
Zengjétek meg a jövőt, ha majdan 
E kopár föld ujra felvirúl. 
Dalotokra könnyebben derül fény, 
Hamarabb kihajt a holt berek; 
A jelennek búját édesítvén,
Fiaim, csak énekeljetek!

A bokorban itt az ősi fészek,
Mely növelte könnyü szárnyatok', 
Megpihenni most is abba tértek, 
Bár a fellegek közt járjatok!
S most, hogy a szél összevissza tépte:
Ugy tennétek, mint az emberek? 
Itt hagynátok, idegent cserélve...? 
Fiaim, csak énekeljetek!