Vitéz kapitányim,
hadnagyim, vajdáim,
Szablyával övezett katona-barátim,
Jót, gonoszt egyaránt szenvedő
társaim,
Hazánk, s nemzetünkért vitézlő
magyarim!
Minket német császár mint hív hűségére,
Mint kíván viszontag, lépni törvényünkre,
Kegyelmet mely híven küldött fegyverünkre,
jól emlékezhettek, vitézek, ezekre.
Mindennek jószágát kész visszaadatni.
Kész régi hazánkat helyben állíttatni.
Országos tisztöket kész lesz választani,
Országgyűlését is kész megszolgáltatni.
Ecsedön és Szakmárt, Kassán és Patakon,
Diósgyőrt, Putnokon, Szendrőn és
Ónadon
Kívánja, hogy némöt generál maradjon,
Szükséges, végekre német had oszoljon.
De ezt, amint írja, csak azért kívánja,
Törökre hazánknak több oltalmazója
Lehessen, s ha föllyül találtatik
hada,
Külső országokban kvártélyát oszlatja. |
Vallásban
s hitiben senkit nem háborgat,
Végbeli szolgáját szabad hitben
hagyat,
Székes városokban templomért helyt
adat,
Lölki szabadságban több határt
nem mutat.
Ha pedig még volna mindezeken kívül,
Melyek még függhetnek a jó rendeléstül,
Csak csendes elmével váljunk fegyverünktűl,
Atyai választ is igér kegyelmébül.
Nekem nem keveset igért őfelsége,
Jószágom fölött is jár hozzám elméje.
Most vagyon előttünk fegyvere,
s kegyelme,
Előttünk vesztünknek s éltünknek
ideje.
Engem ajánlással német nem szelídít,
Lépes beszédével horogra nem kerít,
Szenvedten szenvedek tovább is
több jóért,
Véletek, vitézek, harcolok hazámért!
Fegyverrel, fegyverrel köll bosszút
állani,
Magyarnak fegyverrel köll veszni
vagy nyerni,
Hittel csalattattunk: nem köll
azért hinni,
Fegyver fog közöttünk igazságot
tenni! |
