Felhők rongya a szó, abba kapaszkodom;
Dörgésébe, mely árt és levegőzni hajt.
Pusztában pihegek: szellemi zűrzavar
          A jussom! - Kivirult a gond.

Harsány gyilkosokat éltet a háború.
Hullabűzt ereget, tátog a zsendülés.
Zúgó szúnyogokat röptet a baj felém,
          Hordában muzsikál a bú.

Sebként sajdul a zöld, mintha a bűnöket
Leplezné puha és nyers menedékein.
Bomlásunk öle dús, síkosan integet,
          Magát kelleti már megint.

Kostökben van az én sárga dohányom is;
Füstölgök, szavaim rágom: a méhes úgy
Dong, zsong, zeng, hogy a kín, mint az időnk, repül,
          Szállni kényszerül mézesen.

Nem nékünk jön a nyár. Mások nyarán a sor.
Ó, az ő nyaruk is szép! Velük álmodom,
Kik nem kótyavetyélték el a mát s jövőt:
          Ők adnak nekem új erőt.