Apám mindig azt mondta volt:
Csaba útja régen kiholt,
csillagot szórt: álomi port,
legvégire semmit se szórt - 

álomban, mit reánk hagyott,
hajnallatra reánk fagyott…

Minden utunk messzét méri,
sose tudunk hazaérni,
küszöb nélkül se ki, se be,
küszöbünk a világ sebe!

Szóljon rög, kő, madáróra,
ügyelj oda minden szóra,
less meg minden hazajelet,
hátha eggye hazavezet…

Elfogy az út, ott az árok,
lássa az Úr, mélyén hálok,
fejed alatt tövispárna,
jövend napok kényét várja.

Halálodra beh’ megérted,
a szél sem kap már te érted,
ég altasson, avagy pokla,
egészben hullj darabokra!