CXLI. ZSOLTÁR 
Könyörgése Dávidnak az Isten vezérléséért és megszabadításáért.
Dinnyés József dalai
Tehozzád kiáltok, Úr Isten,
Siess énhozzám, ne késsél,
Mert téged óhajtlak szívvel,
Azért hallgass meg kegyelmessen.

Könyörgésem elődbe menjen,
Mint jó illat füstölgése,
Kezeim fölemelése
Estveli áldozatul legyen.

Őrizettel tartsd meg én szájam,
Azmelly gondot tartson arra,
Závort szerezz ajakimra,
Hogy tőlök ne legyen nyavalyám.

Ne bocsásd szívemet gonoszra,
Hogy az hamissan élőkkel
Soha ne ereszkedjem el
Az ő nyájas kévánságokra.

 Az hív ember megfeddjen engem,
És feddése kedves leszen,
Mint balzsamolaj fejemen,
Még verése sem árt énnékem.

Mert én elhiszem s' mondom nyilván,
Hogy még az hitetlenekért
Imádkozom mentségekért,
Nyavalyájokon szánakodván.

Midőn az ő fő-fő bírájok
Magas helyről lehányatnak,
És osztán eszökbe jutnak
Az én beszédim, kik nyájasok.

Mintha ki fát vág nagy erővel,
Az forgácsit széllelhintvén,
Az mi csontaink akképpen
Hevernek az sír mellett széllel.

 Szemeim reád néznek, Uram,
Reménségem vagyon benned,
Lelkemet hát el ne vegyed,
Mert te vagy minden bizodalmam.

Az tőrtől, kit nékem vetöttek,
És hálójoktúl őrizz meg,
Az hamis népektűl ments meg,
Azkik vesztemre igyekeznek.

Ejtsd őket önnen hálójokban,
Kit ők másnak készétettek,
Hogy én veszél nélkül legyek,
Mellettök elmehessek bátran.