IV. ZSOLTÁR Dávidnak könyörgése az Saul ellen.
Dinnyés József dalai
Én igazságomnak Istene,
Hallgasd meg én kiáltásom,
Szánj meg, és tekénts ínségemre
Te vígy engemet tágas helyre
Midőn itt szorongattatom.
   Ti, nagy urak, miglen gyaláztok
Engemet tisztességemben?
Ez illy hívságban mig maradtok?
Hazudozásra mit vágyódtok?
Mig gyönyörködtök ezekben?

De vegyétek jól eszetekbe,
Hogy az Úr Isten engemet
Bévött kedvébe, kegyelmébe,
Ő adta királyi tisztemet
És meghallja kérésemet.
   Rettegjetek hát és lássátok,
Hogy ellene ne vétsetek,
Magatokat meggondoljátok
Az ágyasházban ha nyugosztok,
Hogy lehessen csendességtek. 

 Igazságnak áldozatjával
Áldozzatok az Istennek,
Jó élettel és igazsággal
És az Istenben bátorsággal
Bízzatok és örvendjetek,
   De sokan mondják azt minekünk:
Ki vezérl minket az jóra?
Azért téged, Úr Isten, kérünk,
Mutasd kegyes orcádat nékünk,
Jöjjön el az áldott óra!

Mellyel inkább vigasztalsz engem,
És örvendeztetsz szívemben;
Hogynem kiknek sok mustjok terem,
Búzájokkal rakva sok verem,
Kikkel élnek bévségessen.
   Azért élek jó békeségben,
Fekszem s' aluszom kedvemre,
Uralkodván lakom földemben
Bátorságos örvendezésben,
Mert az Úr vigyáz éltemre.