III. ZSOLTÁR Könyörgése Dávidnak az Absolon ellen.
Dinnyés József dalai
Ó, melly sokan vadnak,
Azkik háborgatnak
Engemet, én Istenem?
Nagy sok ellenségim
És sok gyűlölőim
Tusakodnak ellenem.
   Sokan azt alítják,
Lelkemről azt mondják;
Veszett ennek ő dolga,
Segétsége nincsen,
Mert elhatta Isten,
Így szólnak bolond módra.

Mert te, én Istenem,
Paizsom vagy nékem,
Ki életem megmented,
És nagy tisztességre
Fejem dicsősségre
Idővel fölemeled.
   Tehozzád, Úr Isten,
Kiáltok szüntelen,
És te megvidámítasz,
Meghallgatsz kedvedből,
Sion szent hegyéről
Nagy segedelmet nyújtasz. 

 Ha ágyamban nyugszom,
Csendesszen aluszom,
Nincsen semmi félelmem.
Midőn felserkenek,
Semmin nem kesergek,
Mert Isten őriz engem.
   Ha százezer népek
Mind környülvennének,
Jobb és bal kezem felől,
Ha rám ütnének is,
Nem rettegnék mégis
Semmi veszedelemtől.

Kelj föl, Uram, tarts meg,
Ellenségim vond meg,
Megtörvén ő fogokat.
Mind öszvepaskolod,
És arcul csapdosod
Az Isten-utálókat.
   Csak te vagy az Isten,
Ki minden szükségben
Meg tudsz szabadítani,
Ki az te sereged
Megtartod, szereted,
És meg szoktad áldani.