Rettenetes
ez világnak mostan minden dolga,
Csudálatos nagy vaksága és hatalmassága,
Nem fog rajta az istennek semmi
igazsága,
Sem haragja, sem csapása, sem irgalmassága.
Az Úristen megjelenté minden akaratját,
Hirdetteti szent ígéjét, nagy irgalmasságát.
Az bűn ellen nagy haragját, rettenetes
átkját,
Nem akarja ez világnak örök kárhozatját.
Ad az isten ellenségnek tégedet
kezébe,
Eloszlatol mindenfelé sok ország
szegibe,
Az vadaknak, madaraknak te esel
körmökbe,
És nem leszen, te testedről ki
őket elűzze.
Idegen nép országodban nyakadra
űl neked,
Tisztessége nagyobb leszen hogynemmint
teneked,
Szegén lészesz, az idegen ád kölcsen
teneked,
Ő fő leszen, te fark lészesz, parancsol
teneked.
Messze földről az úristen hoz tereád
népet,
Kinek nyelvét meg nem érted, nagy
kegyetlen népet,
Ki nem teszen tisztességet öreg
embereknek,
Meg nem szánja veszedelmét a kis
gyermekeknek. |
Nagy bővséggel
ugyan nyilván nyargal a hamisság,
Mindennemű uzsoraság, kalmárság,
csalárdság,
Méltatlanság az föld népén, hamis
hatalmasság,
Egyiptomnak rabságában esik Magyarország!
Magyar nemzet! nagy sok jót tőn
teveled az isten,
El-kihoza Szkítiából az jó kevér
földre
Felűltete asztalfőre; minden tisztességre,
Pogánságból megfordíta az keresztyén
hitre.
De nem tudád megköszönni az isten
jóvoltát,
Nem akarád megesmerni nagy kegyelmes
voltát,
Nem fogadád tanítását, semmi jó
tanácsát,
De meglátod rövid időn nyilvábban
haragját.
Örök isten ótalmazzad az keresztyénséget,
Ótalmazzad miközöttünk a te szent
ígídet,
Adj miközzénk igazságos fejedelemséget.
Vedd el rólunk, örök isten, az
kegyetlenséget.
Ezerötszáz negyvenhétben mikoron
írának,
Tallyán szerzék ezt énekben siket
magyaroknak,
Kik istennek beszédével semmit
nem gondolnak,
Hogy meglássák miokáért romlásra
jutának. |
