futottam bárhová
örök-hivatlanul
tibláboltam csak itt
daloltam botorul
könnyű pihét emelt
a sorstalan vihar
birizgált tünde szél
kék sugaraival

aki látta a fát
intett és tanított
holott álmodtam én
a földrevert magot
a feslő héj alatt
rejtezve-lapuló
erdőt s egykedvüen
nap sütött hullt a hó

elsárgult könyveket
lapoztam évre év
ízlelve porladó
poéták énekét
hegedőn kerge dalt
és lator-gajdolást
jövendő-faggató
próféta-jajdulást

útakon indultam
s nem értem sehova
talán ez volt a cél
a sehol és soha
múlónál biztosabb
kevésnél kevesebb
napokkal üresebb
napokkal derüsebb

tavasz nyár iramult
vidáman perzselő
ősz tél berzenkedett
vad széllel horzsoló
léptem derüs lator
a tágas téren át
laktam borus lator
az odvas éjszakát

kandi bohócok és
lányok jöttek velem
és zene volt a múlt
zene volt a jelen
álmomból volt a nap
álmomból fönn a hold
tűnő és érkező
egyazon zene volt

hallgattam távoli
tengerek énekét
láttam suhogni fönn
világ szövétnekét
tudtam hogy sejtelem
a csillag és a kő
egyazon sejtelem
arcom és az idő

ezerkilencszázban
és hetvenkilencben
éjszaka körmölöm
horgadó énekem
szelekkel-zúduló
kisasszony havában
Óbuda csöndjében
egy toronyszobában