Szécsi Margit 
Sanzon
Dinnyés József dalai
Úgy kerestem én az igét, 
mint aki forgószélbe lép,
s míg kínban-kéjben hánytorog, 
mit bánja: rálelnek-e még -

fekete bársony a sötét, 
életem elszállt mint az ég, 
dereng hamvakkal homlokom, 
kioltott hittel álmodom.

De hogy ilyen nyomorúság szólni, 
ilyen szomorúság,
ha csak megálmodtam volna,
bármi inkább lettem volna.

Lettem volna csöpp ősanya,
kölykek tej-teli korsaja, 
sötét kuckóban tiszta nap,
- vagy csak (volnának) őz-fiak.

 Vállam noha füstös volna, 
kék palásttal domborodna. 
Testem a vézna motolla 
drágalátos bárány volna.

Jaj, hogy engem kiárulnak, 
szívemre redves pénzt raknak, 
terméketlenné fogdosnak 
kit vadásznak, jobb a vadnak.

Fekete bársony a sötét, 
életem elszállt mint az ég, 
dereng hamvakkal homlokom, 
kioltott hittel álmodom.