S ha csak nem számítom
vas-kecském, kő-juhom,
higyjétek, pórfiak,
magam szomjúhozom. 

Néha leng és jön a gyász, 
nem tudom onnan-e,
hogy nagyon halkan a csendet
pókháló fonja be.

Tán onnan üzen Cibere
s integet Ács Laji -
ám nem tudják a kék eget
által kiáltani.

Ács Lajin kankalin nő,
Cibere is halott,
- Úgy hulltak le szegények,
mint nyárvégi csillagok