Nincs már, ki felőle
egy jó szót mondana,
s pusztai sírjába
hír nélkül omlana.

Dé-Nagy Erzsi mondott
neki csendes esküt,
s bortalan múlott el
lakodalmi estjük.

A dolgok egy évre
jöttek, ahogy szoktak:
kis Sallai sírt és
kis csirkék sipogtak. 

Mikor a nyár ügye
néha kockán forgott:
nagy esők idején
bölcsőre mosolygott. 

Másik ősz végin
aztán olyat kaptak,
hogy rá tél és tavasz
mind összeszaladtak.

Dé-Nagy Erzsébetről
ítéltek odafent
s csirkét ültetni egy
másik csillagra ment. 

Tudok még arról is,
mivé lett Sallai,
- de ez már csak halk szó,
meg se kell hallani!

Sárgagát mentiben
- olyat még ki látott! -
hazátlan barátom
vándorbotot vágott.

Csend volt mint a sírban,
kéklettek az egek
s: Istenem, hogy hulltak
a nyárfalevelek.