Levegőégre írt jelek,
miséje régi dómnak,
tükörré dermedő szemek
varázsa meg nem óvhat.

Könnyek, ál huzavonák,
két szerep eggyé válva,
a végtelenségig nincs tovább,
önáltatásból álca…

A menekülés rongyai –
őrjítő meztelenség,
és nem lehet kimondani,
a titkot, ami bent ég,

mégis megtalál a vád,
hiába védekeznél:
hibátlan háló hull reád,
s magába szív a rest éj.

A vágy, mely végre elborít,
és múltad összetörte,
kitárja súlyos szárnyait,
és foglya vagy örökre.