Pék Pál 
Fától fáig
Dinnyés József dalai
 
       "Könnyűnek találja a völgy kavicsait
         és felvonul mögötte az egész világ."
                                  (JÓB 2 21.33)`
 

Veres a lomb, lázbeteg. Ha
mégis visszajárok,
világomtól taszítanak
bundás igazságok.

Fölébred a pernyeszag, és
zúdul át a tájon --
Fölforgatott mezeinkre
bámul szabadságom.

Nemzedéken, mint a füst, már
ellobbant ott. Máig
fölkentjeit mért uszítja,
vadat, fától fáig?

Mért látom én vakon így a
gyolcsba borult gallyat?
Sortűz után neve sincsen
már a boldog partnak!

Hiszen mit e földre mértek,
rám is azonképpen --
Uram, add, hogy az a láz még
szelidítsen szépen..!

Lepcses szájú latrok hogyha
tátogják a semmit --
Uram, add, hogy ne kiáltsam
mindannyiunk vesztit!

Ha mint Jób, majd elátkozom
születésem napját,
lesz-e szám itt számba venni
hitek elmúlását..?

Lesz-e szám, ha szörnyeimmel
szétzüllik a lélek?
Akkorra a gyökerek közt
csak a férgek élnek...

Akkorra már nem én vagyok --
Túl az idő árján
árnyam nélkül állok néma
kapud előtt, gyáván...

Semmi sincs, mit fölajánljak,
csak a hülyék mersze,
ahogy ma az üres égben
hisznek, fölszögezve.