"Könnyűnek találja a völgy kavicsait
és felvonul mögötte az egész világ."
(JÓB 2 21.33)`
Veres a lomb, lázbeteg. Ha
mégis visszajárok,
világomtól taszítanak
bundás igazságok.
Fölébred a pernyeszag, és
zúdul át a tájon --
Fölforgatott mezeinkre
bámul szabadságom.
Nemzedéken, mint a füst, már
ellobbant ott. Máig
fölkentjeit mért uszítja,
vadat, fától fáig?
Mért látom én vakon így a
gyolcsba borult gallyat?
Sortűz után neve sincsen
már a boldog partnak!
Hiszen mit e földre mértek,
rám is azonképpen --
Uram, add, hogy az a láz még
szelidítsen szépen..! |
Lepcses szájú
latrok hogyha
tátogják a semmit --
Uram, add, hogy ne kiáltsam
mindannyiunk vesztit!
Ha mint Jób, majd elátkozom
születésem napját,
lesz-e szám itt számba venni
hitek elmúlását..?
Lesz-e szám, ha szörnyeimmel
szétzüllik a lélek?
Akkorra a gyökerek közt
csak a férgek élnek...
Akkorra már nem én vagyok --
Túl az idő árján
árnyam nélkül állok néma
kapud előtt, gyáván...
Semmi sincs, mit fölajánljak,
csak a hülyék mersze,
ahogy ma az üres égben
hisznek, fölszögezve. |
