PÉK Pál (Nagykanizsa, 1939. július 26. – Nagykanizsa, 2008. július 24.) költő, irodalomkritikus, tanár. Szülei tisztviselők voltak. Az általános iskolát és a középiskola első három osztályát Nagykanizsán végezte. Az 1956-os forradalom során diákszövetségi tisztséget vállalt, emiatt később magánúton kellett érettségiznie, majd magyar-történelem szakos tanári diplomát szerzett Pécsett (1965). 1956-os szerepvállalása miatt kezdetben a DKG gyárban szerszámkészítő lakatosként (1960), később képesítés nélküli nevelőként dolgozott Murakeresztúron. Általános iskolai tanárként még Kiskanizsán, majd 1982-től Nagykanizsán, a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban tanított nyugdíjazásáig. Közben 1984-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen történelem szakon diplomát szerzett. 1959-től kezdődően ír verseket, novellákat, kritikákat. Első publikációi 1963-ban a Zalai Hírlapban, a Kortársban és Jelenkorban jelentek meg. A Kanizsa hetilap és a Pannon Tükör kulturális folyóirat alapítója, több éven át szerkesztője (1996-2001). 2004-től a versrovat vezetője. Jelentős szerepe volt a zalai irodalmi élet szervezésében. 2000-től a Magyar Napló című irodalmi folyóirat regionális vezetője. A Magyar Írószövetség tagja volt.( Pannon tükör )  

Művek
Rapszódia a reményről (1976)
Nyár füstje (1984)
Holtág (1990)
Az idő metszetei (1994)
Havak tánca (1997)
A Bárány kiűzése (1999)
Arccal a Semminek (2001)
Szodoma (2004)
Szélcsönd és újra szél (2006 )
Az elmerült sziget (2008)