Mindegyre kesereg 
A vagdalt katona, 
Búsítja kebelét 
Szegény székely hona.

Haj, keserű kenyér 
A katonakenyér, 
Veres a karéja, 
Mert festi piros vér.

A bele nem puha,
De kemény, mint a kö, 
Nem patyolat-fejér, 
De barnán sötétlő.

Nem puha, mert földét 
Kemény kard szántotta 
Barna, mert tésztáját 
Égő könny áztatta.

Hogy igy fúdogálva 
Beköté sebeit,
S feltörött kezével 
Letörlé könnyeit,

Az idegen fának -
Áldást mond a vitéz, 
Megy, s hazája felé 
Némán, epedve néz.