A dombon - örvénylő ég sodrában -
még állnak tetők és falak,
Noé templom-bárkájaként
még őrzik a halottakat.

De fenn a hajnalló toronyra
rozsdás pecsétet üt a nap,
s a bedeszkázott ablakokra
veresen izzó nyársakat. 

A halált nyeldeső torokban
öntvény lett Isten éneke,
megégethet a forrósága,
mindegy, hogy ezrediknek-e.

Elsőnek-ezrediknek itt ma
az egykor tízen voltakért,
kik százak helyett énekeltek,
s az árván prédikált papért.

Pelikán-éhes tél jöhet még.
És cserben hagyhat is az Ur...
Csak énekeljenek mibennünk,
„kiket kiirtott az idő gazul”.