Koháry István 
Magyarországnak elveszett szabadságán s török igájában esett sorsán, 
jaj, igen méltó keseregnem
Dinnyés József dalai
1. Mi édes hazánknak,
Romlott országunknak
Tekintsük meg sorsát,
Azelőtti fényét,
Dücsősége színyét
S mostani romlását,
Győzedelmes voltát,
Szabadsága fogytát
S végső pusztulását.

2. Illendőnek tartom
S méltónak alítom,
Juttasson eszünkben,
Attilátúl fogva
Az üdőt számlálva
Vegyük fel elménkben,
Régi szent királyink,
Jó hírű eleink
Mit nem vittek végben.

3. Országunk kővárit,
terjeszték határit
tengertül tengerig,
Rontották, megverték,
ellenségek veszték
sokszor majd egy lábig,
Szép nagy szabadságban,
nyert diadalomban
éltek együl-egyig.

 11.Szabadságunk fordult,
Mert magyar meghódult
Adófüzetésre;
Az régi méltóság,
Szabados uraság
Jobbágyos ínségre,
Gyalázatos iga
S annak ocsmánysága
Elviselésére.

12. Azelőtt strázsája,
Volt hazánk bástyája
Az kereszténységnek,
Nevezetes híre
Majd égig felére
Magyar nemzetünknek,
Szüntelen nagy kárt tett,
Ellentállott s -vetett
Pogány ellenségnek.

14. Örülj, tapsolj, pogány,
Álnok, hamis cigány.
Az magyart megcsaltad!
Kedvedre nyergeléd,
Mindaddig kerüléd.
Meg is zaboláztad,
Jobbágyoddá tetted,
S igád alá vetted,
Láb alá tapodtad.

 24. Törökkel, tatárral
Fölötte nagy kárral
Országunkat rontja,
Ontja kereszténynek
Vérét nemzetének,
S hazánkat pusztítja:
Kegyetlenségével
S törökösségével
Istent is bosszontja.

27. Nem szólhatok többet,
S mit mondjak egyebet
Mostani sorsomban,
Ellátom, s úgy tartom,
Már sohasem látom,
Keresztény világban
Mi édes hazánkat
S hazafiainkat
Régi szabadságban