Most kovácslom életem
fegyvernek, vasruhának.
Döngicsélj csak, szerelem,
tapogass meg bánat!

Jelöljétek szívemet
időt rontó pecséttel,
mert jóllehet elmegyek
egy rámgyúló éjjel.

Egy sóhajjal kibukik 
belőlem mint lélek,
s mint a léggömb, elszökik
Napom majd az égnek.

S akkor fegyvert, pénzt, ruhát
le kell tennem az útra,
s menni, menni, Nap-iránt,
hamvadtan, kihúnyva.