Kazinczy Ferencz 
A szabad Erdély
                         A török elűzetése után 
Dinnyés József dalai
Szabadon lihegsz, szeretett haza!
Szabadon lihegsz, megint! Karunk
     Béklyóidat összetöré.
Itt vesztenek ők, itt hulltanak el;
Lobogó tüzeit seregökre
     Az isteni bosszu lövellé. 

Nem ejte le minket erő;
Bízakodás teve rabjaivá
     Minket a pogánynak.
Esküdt, s mi jók, hivénk szavát;
S ő a hivőket, bizakodókat,
     Cselébe voná, megbuktatá. 

Hegyeink aranyát, ugarinknak
Gazdag termésit irígylé,
     És amit táplál a mező.
Paripáink neki nyihogtak,
Gyapját neki nyírta meg a nyáj,
     S amit nem vett el, ellopá. 
 

 Magyarra vivé ki a magyart,
S vicsorga dühében, hogy a két
     Testvérhad érte egymást ölé.
Éh gyermekeinket maszlagon
Hízlalta pribégjeivé, hogy ők
     Verdessék, ami még nem ing.

S mi nyögénk a vad dölyf kéjeit,
S viselénk, de mérges fájdalomban,
     Az alázó súlyos igát.
Hunyadink nagy lelke nem hagyott el,
Hunyadink nagy lelkét nem hagyánk el,
     S lepattogának láncaink. 

Itt vesztenek ők, itt hulltanak el,
Lobogó tüzeit seregökre
     Az isteni bosszu lövellé.
Szabadon lihegsz, szeretett hazánk!
Szeretett hazánk! szabadon lihegsz,
     Hunyadink nagy lelke van veled.