kosként nekimenni
az iszonyat falának
verni a csontsisakot
repedjetek varratok
s két buzogányomat
míg szétrongyoll az ujjperec
csak düh
agyig veresedő
ha ha ráütnék a Holdra
csendülne és forogna
ha ráütnék az égre
csillag pattogna égne
koppanna sisteregne
vakult szemembe hullna
bődülhetne goromba
szelet rám a bolondra
ráütnék mégis újra
Hold hiába bújna
csillag hiába tűnne
gyáván begyulladt űrbe
mert csak a bolond bátor
mert csak bátor segíthet
mert ha az se segíthet
eltűnünk mint a kámfor |