Estére meg, ne féljenek, 
kettesével róják az utcát, 
gondolatok vasláncain 
vergődik bennem Magyarország. 

Ó, ha tudnák, hogy mennyien,
ó, ha tudnák, hogy mindahányan,
akik közöttük haladunk,
egyek vagyunk, bajban, tanácsban.

Éjjelre hármas sorfaluk 
között kemény cipőm kopog, 
hátamba vetik szemüket,
s rövidlátó bérgyilkosok

és ügyetlen kopók között 
árnyékom is alig mozog. 
Lassan megyünk, szabadulást
tudó fegyelmezett rabok.