Széttört a lant, eltört a kard, 
Mély sebben vérzik a kebel; 
És messzi föld vidékiröl,
És közel börtön mélyiről 
A hang nem hallik el.

Ejts könnyet, ó, nép, hogyha tudsz,
Ha adhat még a fájdalom,
S míg lelked a múltakba hal, 
Zendüljön meg a régi dal, 
Mint visszhang, ajkadon.

Ki meghalt, jobban nyughatik,
A rab egy percre felvidul, 
S a bujdosó megérti majd:
Bár honja rablánc közt sóhajt,
De él még, s nem fajul.

1849