Gyulai Pál
Az év végén
Dinnyés József dalai
Oh ez a düh, ez a pártdüh 
Tart-e még sokáig?
Avagy immár eljutottunk 
A végső határig?
Nem jutottunk, sőt félnünk kell,
Vége csak akkor lesz, 
Amikor a honfiszívnek 
Minden kincse elvesz.

Jó magyar nép, ősi kincsed
Ily könnyen fecsérled? 
Szíved, elméd megromlását 
Nem érted, nem érzed? 
Pártok felett leng egy zászló, 
A haza zászlója:
Pártoké csak addig jogos, 
Míg ezt védi, ójja.

Régen két nagy párt elég volt, 
Kevés az most, több kell,
Íme négy-öt küzd nevedben, 
Szilaj gyűlölettel.
És mily küzdés! Veszni indúl 
Régi híred éke,
S léssz magadnak folyton kisebb
Csúfos töredéke.

 Kinn, benn annyi ellenséged, 
Magad mért légy azzá? 
Sorsod elég bajt hozott rád,
Ne tégy te is hozzá!
Ne idézz fel ádáz harcot
Szenvedély hevében, 
De mit nyújthat jó szerencse, 
Ragadd meg serényen. 

Vége felé jár e század, 
Mely újjá szült téged. 
Van-e lelked, megtagadni 
Annyi szent emléked? 
Van-e lelked, mit kivívott 
Erő, szent akarat, 
Elgázolni, tönkre tenni 
Egy rövid év alatt?

 Nem azért küzdött a honvéd 
Sok véres csatában,
És szakadt meg annyi hű sziv 
Honfi-bánatában, 
Hogy az utód, vak dühében, 
Ahelyett, hogy védje, 
Megújúlt ősalkotmányát
Darabokra tépje.

Sokszor tiprá alkotmányunk 
Zsarnokkény, de mindég 
Visszavívta, új erővel, 
Honfikar és hűség;
De ha egyszer, oh magyar nép,
Magad tiprod azt el, 
Hasztalan és késő bánat, 
Nem éled többé fel!