Egy sugár a falevélen:
az a régi nagy dicsőség
most alélva leng az éjben,
hogy a magyart fel ne költsék.

Régi fáim, árva fáim,
ugye nagyon fogytok immár?
Oh te sorsdobálta Káin;
mint teker körül a hinár!

Gyökereteket a sanda
férgek légiója rágja
és az éj komor harangja
küldi sorsotok halálra.

Vér lesz ismét, vérben ázik
az alföldi tarka róna;
a pásztor vért furulyázik,
vérpatak zuhog le róla!

A felhőkből véres orkán
támad és csend lesz, síri. . .
Aki sírna majd, a torkán
megszakad és nem tud sírní!
                                                       1925