Láttad-e
már árnyékodat,
amerre árnyékod kiterjed?
Árnyékot vet a búzaszál,
árnyékot vet a játszó gyermek,
árnyékot vet a lepke is,
ha rárepül halkan egy fára...
Árnyékot vet a szikla is.
Az árnyék az élet határa.
Ó mennyi árny tolong a föld
felületén, a tenger és a
Hold változásai között!
S a népeknek is van árnyéka.
Óriási árnyát a nép
dübörgő hullámként kavarja
észak s dél sarkai között...
S a határt a halál takarja.
Járjátok be határait
egymásnak s álljatok meghitten
a határok kapuinál!
Egy fűszálat is véd az Isten,
egy rózsa is védi magát,
egy csalán levele is éget.
Keressétek meg a közelit
s leljétek meg a messzeséget.
|
Mi mennydörög
az alkonyatban?
A föld csendjét mi verte fel?
Alusznak a földben a holtak
s az élők lelke útra kel,
a testeket otthagyva mint egy
dobozt, hogy míg a Csillag áll,
kövessük a holtak példáját,
a folyton bolygó halált.
Mi mennydörög az alkonyatban,
mikor a csend száll fel örök
trónjáról a hajnal csillagáig?
Az alkonyban mi mennydörög?
Szekerek futnak át a térben,
lovak vágtatnak és merész
lángú szemek fényében reng a
lét titka, a kiterjedés.
Rohannak, amerre az égbolt
új célra, új pályára ránt,
rohannak a Hold áldoztáig,
rohannak, hogy egy új határt
verjenek fel a föld porából...
Hátuk mögött az éj üget,
viszik fejük fölött a zászlót,
viszik kibomló vérüket.
1938 |
