és mintázni meri a jövő képét,
hogy vigaszt hazudjon a szenvedéséért,
ami lényegéből forgatja ki,
s hiába tudja: a túlerő átok,
s rendre törvény öli a magyarságot,
nincs más útja, mint magát vallani.

A felhők napot takarnak az égen,
a fény csak itt-ott tör át, oly szerényen,
hogy alig mintáz csúcsokat a táj,
pedig ez a táj az otthon, a távlat,
ahonnan menekülni nincs bocsánat,
ahol árnyékban élni is muszáj.

Lehet, hogy illúzió, puszta álom
ez a határon túli magyarságom,
de milliók álma, tehát igaz,
s bár véletlen: erdélyi magyar lettem,
s hazátlan hitem őriz nemzetemben,
nélkülem nemzetem sem ugyanaz.