hozzád kiáltozunk
méltóságos gróf úr
Erdélyben a sorsunk 
sátánosra fordult

Tündérkert volt egykor
ez a kicsi ország
töviskorona lett 
pokolbéli tornác

Ezer esztendeig
jól megfértünk benne
nem vétettünk többet
mint kik ellenünkre

Nem voltunk mi többek
se kevesbek másnál
még sincsen már helyünk
az Úr asztalánál

Emelt fővel jártuk
az árdéli mezőt
nem térdeltünk mi le
csak az Isten előtt

De mint homokbánya
ránk omlott a világ
lennénk a húsában
vándor aknaszilánk

Mind fojtogatóbban
szorul a nyakunkra
akárcsak a kötél
a Kárpátok hurka

ahol immár jog lett
máson a gyalázat
disznók elé prédál
és megront e század 

amely odadobott
mint lerágott koncot
a Balkánhoz címzett
cirkuszi porondhoz

acsarognak reánk
újbandita latrok
ki tudja hol készül
ellenünkre pogrom

Kútfői lettünk mi
mindenféle rossznak
szép havazásinkra
átkot kiáltoznak

Nyelvünket kitépnék
elnémítanának
kellenénk is nem is
mint másnap a vágynak

Kisebzett a szájunk
a sok könyörgéstől
hó helyett hamu hull
ránk a magos égből

Önmagunkat pusztítjuk
egymás jonhát marjuk
tehetetlenségünk
sárba húzza arcunk

Európa felé
mindhiába hívnak
leszakadnak egyként
előttünk a hidak

Hitvány itt aki más
lefokozott ember
mert Erdélyt jó uram
nem öleli tenger 

Ébredj hát ébredj fel
gróf Széchenyi István
gyere el Erdélybe
hajózz fel a Tiszán

dübörögjön végig
izzó szenvedésed
ezen a bajlátott
megtöretett népen

gyűjtsél magad köré
mint pásztor a nyáját
építsd fel lelkünkben
békénk szentegyházát

zárd el zsilipekkel
elszivárogásunk
komondorok nélkül
elbitangolásunk

Elméd hűvösével
torkára te fojtsad
hazudozó mocskát
hordószónokoknak

S ha már lehetetlen
e világi lármán
lennénk a szószólónk
fönt az égi táblán

Jól tudod hogy itthon
s jók akarunk lenni
hogy csupán az árvák
tudnak így szeretni

Legyél a kortársunk
gróf Széchenyi István
egyedül általad
maradhatunk tisztán

Hallod-e Cenk ura?!
Döbling rácsát tépjük
Zörgetik a láncot
Jönnek jönnek értünk