Durva vágyát szárnyra bontja 
s mint futó nő szürke kontya 
leng, repül a köd vele.

És az ember néma, hallgat. 
Zárt a szív most, zárt az ablak, 
Zárt ajkak közt zárt a szó.

S tán a vágy is szemlehunyva 
szendereg s mint égidunyha
föd be mindent kinn a hó.