Tetőnkre kúszott vén, szakállas ága
s én csúcsát néztem lábujjhegyre állva.

A csúcsát... S lenn a pára-fedte rétek 
felém mutatták már a jegenyéket.

A dombok is, mind felfelé mutattak, 
s a kálvinista tűz-űző kakasnak

taréján is, kis hívó fények égtek
s én lent, az égről álmodtam meséket.

A fák kidőltek, tornyok összetörtek.
Én mégis szálltam följebb, egyre följebb,

S hogy most, a józan végtelenben élek: 
a csillagoknak Pécelről mesélek.