A ló se szólt. Nem is volt kedve.
Húzott és nőttek a sorok…
- Fecsegjenek az ostorok. -

Az eke se sandított hátra.
Tudta, - hisz' szántott már sokat -
tudta a szarvát tartó gondokat.

A mag se szólt. Lehullt ijedten
s bölcsen megbújt a hant alatt.
- Sokallta fenn a varjakat. -

A Nap se szólt. Az embert nézte
s tűnődve ballagott tovább,
mert nem láthatta homlokát.

Csak Isten szólt. Egy friss göröngyöt
morzsolt paraszti nagy keze;
s dünnyögte: Eső kellene.